Eritritol

2013.jún.27.
Írta: biobolt kedvelő Szólj hozzá!

Eritritol tulajdonságai és felhasználása

Az eritritolt Jonh Stenhouse brit kémikus fedezte fel 1848-n a friss és fermentált gyümölcsökben.

Szagtalan, nem higroszkópos fehér kristály vagy por. Oldódáskor a vizes oldat lehűl, hűsítő hatását használják fel a rágógumiban és csokoládéban. Savaknak lúgoknak jól ellenáll, 2-12 pH közötti tartományban.

eritrit_1.jpg

Cukor erjesztésével állítják elő, a fermentált tejtermékekhez hasonló módon, az egészségre ártalmatlan mikroorganizmus a Moniliella pollinis segítségével.

Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes, nincs utóíze.

Az eritritet először Japánban kezdték el használni 1990-ben, cukorhelyettesítőként alkalmazták a cukorkákban csokoládékban az eritritnek azt a tulajdonságát használták ki, hogy nem higroszkópos nem veszi fel a levegő nedvességtartalmát, ezáltal a termék szép fényű, szájban jól olvadó lesz.

Japánban joghurt, töltelék, gyümölcszselé, lekvárok és italok készítéséhez is használják.

A cukorral ellentétben nem okoz fogszuvasodást. Sőt, kutatásokból kiderült, hogy még kevésbé károsítja a fogakar, mint a xilit.

A cukoralkoholok közül az eritritnek van a legerősebb gombaszaporodást gátló hatása, így candida diétások is fogyaszthatják.

Az eritrit elsősorban mint cukorhelyettesítő funkcionál, de számos olyan élelmiszer- technológiai hatással is rendelkezik, amelyek nem kapcsolatosak édesítő képességével.

Növeli az élelmiszerek eltarthatóságát. Édes és savanykás, enyhén fűszerezett élelmiszerekben kiváló ízfokozó. Vízmegkötő képessége miatt nedvesítőszerként használják, a kis páratartalom szárító hatását ellensúlyozza. Sűrítőanyagként a viszkozitás beállítására alkalmazható. Hatóanyag hordozóként is alkalmazza az ipar, egyéb adalékanyagok vívőmolekulájaként. Az eritrit gyorsan kristályosodik, egyes cukorkafélékben, mint a karamella és fondant féleségekben jól kombinálható a maltittal a kristályosodás irányítása érdekében.

Az eritrit az egyike a legegészségesebb és a legkisebb kalóriatartalmú cukorhelyettesítőknek.

Eritritol előállítása és tulajdonságai

Az eritritol egy természetes úton, növényekből kivont cukoralkohol, amit édesítőszerként használunk.

Kinézetre hasonlít a cukorra, az íze is hasonló, de az energiatartalma gyakorlatilag nulla. Megközelítőleg 60-80 %-ban olyan édes, mint a kristálycukor.Néhány gyártó azonban azt állítja, hogy az eritritol ugyan olyan édes, mint a cukor.

eritrit_3.jpg

Az eritritol növényi cukrokból készül, a növényekből kivont cukrot vízzel keverik, majd természetes kultúrák segítségével erjesztik /fermentálják/, ezután leszűrik, kristályosítják, és megszárítják. A késztermék fehér kristályos por, ami hasonlít a cukorra.

Az eritritol tiszta édes ízű, nem okoz emésztési problémákat, kellemetlen érzést, puffadást vagy hasmenést, más cukoralkoholokkal szemben, mint a szorbit és a xilit, az eritritol legalább 90%-a felszívódik a vékonybélben, így a vastagbélbe nem vagy csak nagyon kevés kerül, a szervezetből a vizelettel ürül.

Az eritritol eggyel kevesebb szénatomot tartalmaz mint a többi cukoralkohol, a többi cukoralkohollal ellentétben olyan kicsi molekula amit már a szervezetünk nem tud tovább bontani, ezért emésztetlenül halad át a bélrendszeren.

Az eritritol nem befolyásolja a vércukor vagy az inzulinszintet. A glikémiás indexe nulla.

Nem járul hozzá a fogszuvasodáshoz, mivel a szájban található baktériumokkal nem metabolizálódik.

Ismert mellékhatása nincs,a cukoralkoholokra érzékenyeknél, napi 80 gr elfogyasztása esetén emésztési panaszokat okozhat.

Eritritol felhasználása

Az eritriolt az  élelmiszeripar széles termékskálán használja. Édeskés-savanykás, nem fűszeres élelmiszerekben kiváló ízfokozó hatással bír. Hatóanyag-hordozóként is alkalmazza az ipar mint egyéb adalékanyagok vivőmolekulájaként.

Az eritrit gyorsan kristályosodik.

Egyes cukorkafélékben, mint karamella és fondant féleségekben, jól kombinálható a maltittal a kristályosodás irányítása érdekében.

Legjobban finomra őrölt vagy por formában használható, de keménycukorkákhoz kristályos vagy szemcsés formában is alkalmas.

Az eritrittel készült sütőipari készítmények tovább megőrzik frissességüket, puhábbak maradnak, mint a kontroll termékek.

eritrit_4.jpg

A cukorkákban az eritritnek azt a tulajdonságát használják ki,hogy nem higroszkópos nem veszi fel a levegő nedvességtartalmát, ezáltal a termék szép fényű, szájban jól olvadó lesz.

 

Vízmegkötő képessége miatt nedvesítőszerként használják, mivel a kis páratartalom szárító hatását ellensúlyozza.

Sűrítőanyagként a viszkozitás beállítására alkalmazható.

Savszabályozó anyagként az élelmiszerek pH-értékét stabilizálja.

A kristálycukorral közel azonos módon kezelhető. Felhasználása olyan élelmiszerekben ajánlott, amelyekben a cukor kihagyása a receptúrából nem teszi lehetővé a megszokott fizikai tulajdonságú termék előállítását.

Eritritol fizikai és kémiai tulajdonságai

Egyenes szénláncú, négy szénatomos vegyület, amelynek felépítése alapvetően különbözik a többi cukoralkoholétól. Eltérő molekulaszerkezete miatt sajátos fizikai- kémiai és élettani hatással rendelkezik. Kinézetre és ízre nagyon hasonlít a kristálycukorra, de a rá jellemző kellemetlen tulajdonságok nélkül.

Az eritritol szagtalan, nem hidroszkópos fehér kristály vagy por.Vízben a hosszabb láncú cukoralkoholoknál kevésbé oldódik. Oldódáskor a vizes oldat lehűl, ez okozza a hűsítő hatását,ezt a tulajdonságát használják a csokoládéban, és a rágógumiban.

Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes. 160°C-ig nem veszíti el édes ízét, és nincs utóíze. Jól kombinálható más édesítőszerekkel.

erythritol.jpg

Az eritritol eggyel kevesebb szénatomot tartalmaz mint a többi cukoralkohol,ezért a többi cukoralkohollal ellentétben olyan kicsi molekula, amit már a szervezetünk nem tud tovább bontani.

 

Az elfogyasztott mennyiség nagy része gyorsan felszívódik a vékonybélben.A felszívódott mennyiségnek több mint 90%-a változatlan formában távozik a szervezetből a vizelettel 24 órán belül, emiatt energiatartalma igen csekély, 20 kcal/100 g.

A vastagbélbe, csak egyszeri nagy mennyiség elfogyasztása után jut, ezért nincsen puffasztó, vagy hashajtó hatása, mint más cukoralkoholoknak.

Savaknak és lúgoknak jól ellenáll. A többi cukoralkoholhoz hasonlóan nem okoz fogszuvasodást, mert a szájban található baktériumok nem tudják feldolgozni. Gátolja a gombaszaporodást, így candida diétások is használhatják.

Nincs hatással az inzulintermelésre, glikémiás indexe nulla, így a cukorbetegek is fogyaszthatják. Szénhidráttartalma 1 g/100 g.

Az eritritet az élelmiszeripar először Japánban kezdte el használni 1990-ben. Az USA-ban 1997 óta, az EU-ban pedig 2006 óta engedélyezett.

Eritritol

eritrit-j_-stenhouse.jpegJohn Stenhouse brit kémikus azonosította először 1848-ban, a friss és fermentált gyümölcsökben.

Az eritritol /poliol/ természetes cukoralkohol, színtelen kristályos vegyület. A természetben megtalálható néhány cukoralkohol a növényekben.

Az eritritol egy természetes eredetű cukorhelyettesítő, 100% növényi cukrokból készül.

 

Az eritritol előfordulása a gombákban, körtében, dinnyében, szőlőben,és erjesztéssel készült ételekben, borban, szójaszószban, sajtban kis mennyiségben.

Mint a legtöbb cukoralkoholt, édesítőszerként használják. Az élelmiszeripar széles termékskálán használja. Az édességektől a tejtermékekig fontos összetevő.

Az eritriol a cukoralkoholok családjába tartozik, egy poliol, amelyet természetes úton növényekből vonják ki.

Cukor, melasz vagy keményítő erjesztésével állítják elő,egy nem patogén mikroorganizmus, Moniliella pollinis segítségével.

A fermentált terméket ultrafiltrálással tisztítják és kristályosítják.

Eritritol előnyei

Eritritol, egy olyan cukorpótló, amely nagy segítséget nyújt az elhízás elleni közdelemben. A cukorbetegségben szenvedők számára is valós alternatívát nyújt. Magyarországon még csak néhány éve terjedt el, pedig egy skót kémikus, John Stenhouse fel fedezte már 1848-ban a friss és fermentált gyümölcsökben.

fogyas_egeszseg.jpg

Szinte teljesen kalóriamentes (0,2kcal/g), így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak, fogyni vágyóknak és diabetes-ben szenvedőknek.

A vércukorszintet egyáltalán nem emeli meg, glikémiás indexe még a xiliténél is alacsonyabb. Mivel nincs hatással az inzulintermelésre, cukorbetegek is nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatják.

Az erititol tiszta, édes ízű. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jobban hasonlít az íze a cukoréhoz, mint más természetes édesítőszereké, mint például a steviáé. Az eritritolnak erős hűsítő hatása van, ha vízben feloldjuk, de akkor is érződik, ha csokoládéba, cukorkákba keverjük, vagy éppen rágógumit készítünk belőle.

Megfelelő mennyiségű eritritol nem okoz emésztési problémákat, kellemetlen érzést, puffadást vagy hasmenést. Mivel más cukoralkoholokkal szemben, mint a szorbit és a xilit, az eritritol legalább 90%-ka szívódik fel a vékonybélben, így a vastagbélbe nem, vagy csak kevés kerül.Az eritritol ugyan felszívódik a véráramba, de a fogyasztás után 24 órával változatlan formában ki is ürül. Ez a tulajdonsága teszi az eritritolt egyedülállóvá a cukoralkoholok között.

Ismert mellékhatása nincs, de napi több mint 80 gramm elfogyasztása esetén emésztési panaszokat okozhat a cukoralkoholokra érzékenyeknél.

Az eritritol nem metabolizálódik a szájban található baktériumokkal, ami azt jelenti, hogy nem járul hozzá a fogszuvasodáshoz. A cukorral ellentétben jót tesz a fogaknak.

Az élelmiszeriparban meglepő módon nem is édesítő hatása miatt használják leggyakrabban. Számos élelmiszer-technikai hatását igyekeznek kiaknázni, kiváló ízfokozó, hatóanyag hordozó, nedvesítőszer, sűrítőanyag, és savszabályozó.

Hosszan tartó frissességet kölcsönöz a különféle sütőipari termékeknek.

Eritritol /poliol/

Az eritritol egy természetes eredetű cukorhelyettesítő, 100 %-ban növényi cukrokból készül.

Az eritritol egy cukoralkohol, egy poliol, természetes úton növényekből vonják ki. A legismertebb cukoralkoholok, édesítőszerek a szorbit és xilit.

Fehér kristályos por, ami úgy néz ki mint a cukor,és majdnem olyan édes, de a kalória értéke nulla.

A különböző termékek csomagolásán eltérő számadatok szerepelnek. Ennek az oka, az egyes országok eltérő előírásaiban keresendő.

eritrit-egeszseg.jpg

Cukoralkoholok természetes formában is előfordulnak a növényekben. Az eritritol megtalálható kis mennyiségben a szőlőben, dinnyében, gombákban, és erjesztett ételekben, mint a bor, sör, sajt, és szójaszószban.

Sokan azt állítják hogy olyan édes mint a cukor, a valóságban megközelítőleg 60-80%-a a cukor édesítő erejének.

100 %-ban növényi cukrokból készül,a növényekből kivonják a cukrot vízzel keverik, majd természetes kultúrák segítségével erjesztik fermentálják. Ezután leszűrik, kristályosítják, és megszárítják.Fehér kristályos por a végtermék, ami a cukorra hasonlít.

Már 1990 óta használják Japánban cukorkák, csokoládék, joghurtok, zselék, lekvárok, italok édesítésére, úgy mint cukor helyettesítőt.

Az Európai Unió országaiban, csak 2003 került be. Franciaországban készül.

Az eritritol előnye

Természetes úton képződő cukoralkohol, amelyet a cukor erjesztésével állítanak elő.

Egészségügyi előnye, hogy a legnagyobb része felszívódik a vékonybélben, csak minimális mennyiség kerül a vastagbélbe, nem okoz bélproblémákat.

A többi cukoralkoholtól abban különbözik az eritritol, hogy szinte 100%-a továbbhalad a bélrendszeren, nem képes a szervezet megemészteni.

Gyümölcsökben körte, dinnye, szőlő is előfordul. Kinézetre és ízre nagyon hasonlít a cukorra, de a cukorra jellemző mellékhatások nélkül.

Teljesen kalóriamentes 0 kcal/100 g, így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak és fogyni vágyóknak.

Nincs hatással a vércukorszintre, glikémiás indexe nulla. Nincs hatással az inzulintermelésre, így cukorbetegek nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatják.

A különböző termékek csomagolásán eltérő számadatok szerepelnek. Ennek az oka, az egyes országok eltérő előírásaiban keresendő.

A cukorral ellentétben jót tesz a fogaknak.

xylitfogak.jpg

Az eritritet számos baktérium és gomba nem képes lebontani, ezért az ezzel készült ételek kevésbé romlandóak. Ennek a tulajdonságának köszönheti, hogy a fogszuvasodást okozó mikrobáknak és a candida gombának sem nyújt táptalajt.

 

Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes. Nincs utóíze.

Erős gombaszaporodást gátló hatása, így candida diétások is fogyaszthatják.

Kristályos szerkezetének köszönhetően diétás és cukormentes készítményekben teljes mértékben ki lehet váltani az Eritritollal a nádcukrot.

Nem tartalmaz kalóriát, és nulla a glikémiás indexe.

Cukorbetegek és diétázók is fogyaszthatják, mert az Eritritol olyan apró molekulákból áll, amit már nem tud tovább bontani az emberi szervezet.

Kiválóan használható sütéshez és főzéshez, hideg-meleg italokhoz, befőttekhez, lekvárokhoz, csokoládékhoz, péksüteményekhez.

Növeli az élelmiszerek eltarthatóságát.

Az eritritol Franciaországban készül, előállítása megfelel az uniós előírásoknak.

Eritritol alkalmazása

1848-ban fedezte fel egy skót kémikus John Stenhouse, friss és fermentált gyümölcsökben.

Az eritritolt először Japánban kezdték el használni 1990-ben. Az USA-ban 1997 óta, az EU-ban pedig 2003 óta van forgalomban.

Az eritriolt Japánban 1990 óta használják cukorkákban, csokoládéban, joghurtban töltelékekben, gyümölcszselékben, lekvárokban, italokban,  cukorhelyettesítőként.

Az eritritol számos nem édesítő, élelmiszer-technikai hatással is rendelkezik.

Kiváló ízfokozó hatással bír.Vízmegkötő képessége miatt nedvesítőszerként, stabilizátorként is használják, a kis páratartalom szárító hatását semlegesíti.

Sűrítőanyagként a viszkozitás beállítására is alkalmazható.

Savszabályozó anyagként az élelmiszerek pH-értékének stabilizálására is felhasználják.

Az eritritol hosszabban tartó frissességet és puhaságot kölcsönöz a sütőipari termékeknek.

szajflora_eritritol.jpg

A cukorkákban az eritritol nem higroszkópos nem veszi fel a levegő nedvességtartalmát, jó fényt, törési tulajdonságokat és szájban való olvadást biztosít.

Az eritriol gyorsan kristályosodik, jól kombinálható a maltittal.

Az eritriol a legegészségesebb és  legkisebb kalóriatartalmú szénhidrát jó választási lehetőség a cukorhoz és más cukoralkoholokhoz képest.

Hozzájárul az egészséges szájflóra létrejöttéhez és fenntartásához.

Eritritolról röviden

Az Eritritolt növényi cukrokból készítik, a növényekből kivont cukrot vízzel keverik, majd természetes kultúrák segítségével erjesztik fermentálják,leszűrik, kristályosítják, majd megszárítják.

Szárítás után fehér kristályos por állagú anyag lesz, ami a cukorra hasonlít.

Az eritritol energiatartalma 20 kcal 100 grammban, nem befolyásolja a vércukor vagy az inzulinszintet a glikémis indexe nulla.

Az erititol tiszta, édes ízű. Jobban hasonlít az íze a cukoréhoz, mint más természetes édesítőszereké, mint például a steviáé, aminek keserű utóíze lehet.

Nem okoz emésztési problémákat, kellemetlen érzést, puffadást vagy hasmenést. Más cukoralkoholokkal szemben, mint a szorbit és a xilit, az eritritol legalább 90%-ka szívódik fel a vékonybélben, így a vastagbélbe nem, vagy csak kevés kerül.

Ez a tulajdonsága teszi az eritritolt egyedülállóvá a cukoralkoholok között.

A szájban található baktériumokkal nem metabolizálódik, nem járul hozzá a fogszuvasodáshoz.

xylitfogorvos.jpg

Ismert mellékhatása nincs,napi több mint 80 gramm elfogyasztása esetén emésztési panaszokat okozhat a cukoralkoholokra érzékenyeknél.

Eritritol egy természetes cukoralkohol, mely gyümölcsökben körte, dinnye, szőlő is előfordul.

Kinézetre és ízre nagyon hasonlít a cukorra, de a cukorra jellemző mellékhatások nélkül.

Teljesen kalóriamentes, így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak és fogyni vágyóknak.

Nincs hatással az inzulintermelésre, cukorbetegek nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatják.

A cukorral ellentétben nem okoz fogszuvasodást.Kutatásokból kiderült, hogy nagyobb védelmet biztosít a fogaknak, mint a xilit. A legoptimálisabb védelem viszont az eritritol és a xilit kombinációjával érhető el.

Édesítőereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes. Nincs utóíze.

Az eritriol kisebb molekulájú, mint a többi cukoralkohol, ezért könnyen felszívódik

90 százaléka felszívódik a vékonybélből,  változatlan formában a többi a vizeletben ürül. Ez a tulajdonsága az eritriolt egyedivé teszi a cukoralkoholok között.

Az eritriol a szervezetben gyorsan felszívódik, nem metabolizálódik, azután a vizelettel gyorsan, változatlan formában ürül.

A cukoralkoholok közül az eritritolnak van a legerősebb gombaszaporodást gátló hatása, így candida diétások is fogyaszthatják.

Cukor erjesztésével állítják elő, a fermentált tejtermékekhez hasonló módon. Egy mikroorganizmus a Moniliella pollinis segítségével. A fermentált terméket kristályosítják, mellyel majdnem 100%-os tisztaság érhető el.

Az eritriol növeli az élelmiszerek eltarthatóságát.

süti beállítások módosítása